A zenekar 4 főből áll, de van 3 fős egyszerűsített csomagunk is.
Amit nem vállalunk, tipikusan mulatós jellegű esküvőt, valamint utcán való menetelést!
Repertoárunk rendkívül változatos: a klasszikus retró és oldies slágerektől a ’80-as, ’90-es és 2000-es évek kedvencein át egészen a mai pop-, rock- és partyzenékig terjed. Természetesen korlátozottan mulatós zenét is játszunk. Fontos számunkra, hogy a különböző korosztályok egyaránt megtalálják a kedvenceiket.
A zenekar a vacsora előtt 30 percet játszik, majd a vacsora után csomagtól függően, hajnal 01.00, 02.00, vagy 03.00-ig zenél.
Igen az ország területén bárhol vállalunk fellépést. Külföldön, korlátozottan, megbeszélés szerint.
Mivel az esküvős szezonban a foglalások, már kb 10-12 hónappal korábban már indulnak, így a helyszín lefoglalása után egyből érdemes minket keresni.
Minden esetben írásos árajánlatot küldünk. Amennyiben ez elfogadásra kerül, úgy szerződést kötünk és előleget kérünk.
Az esküvő előtt egyeztetjük veletek a fontosabb dalokat és zenei pillanatokat. Ha van olyan szám, amelyhez különleges emlék fűz benneteket, vagy mindenképpen szeretnétek hallani az este folyamán, igyekszünk beépíteni a műsorba.
Igen. Sőt, kifejezetten örülünk neki.
A „must play” és a „do not play” lista segítségével még jobban megismerjük a zenei ízléseteket, így az este valóban rólatok szólhat.
Természetesen mindig figyelemmel követjük, hogy a buli adott szakaszában épp melyik korosztály van a táncparketten vagy melyik korosztály akik még nem találták meg a saját dalukat arra, hogy táncra perdüljenek.
Igen a zenekar igény esetén DJ-t is tud biztosítani. Ezt is részletesen kifejtjük a különböző csomagokban.
Mivel zenekarunk DJ-vel egészül ki, így a zenekari műsoridő végével, ha még szeretnétek akkor a DJ addig marad, amíg úgy gondoljátok, hogy bírjátok a bulit. Ennek a feltételeiről is írunk az árajánlatban.
Igen a szünetekben is gondoskodunk zenéről.
Igen a vacsora alatt is van egy zenei válogatásunk.
Saját hang és fénytechnikával rendelkezünk, így erről Nektek vagy a helyszínnek nem kell gondoskodni.
Igen felár ellenében a polgári szertartás hangosítását is meg tudjuk oldani.
Kb 4x3m-es területre.
1db 230v-os konnektorra van szükségünk, a zenekari terület közelében.
A megérkezéstől kb. 1,5 óra.
Minden esetben a vendégek érkezése előtt 2 órával.
Leginkább beltéren, kültér esetén csak a megfelelő időjárás elleni védelem esetén. Olyan zenekari területen, ami minden oldalról védett, eső és napsütés ellen.
Szabadtéri esküvőt csak zárt rendezvénysátorban vállalunk!
Az élő zenei szolgáltatás a vacsora előtt 30 perccel kezdődik. Majd a vacsora után indul újra.
Csomagtól függően, 01.00, 02.00, 03.00-ig az élőzene, majd DJ szolgáltatással meghet tovább a buli.
Természetesen alkalmazkodunk az adott programokhoz.
Igen minden esetben.
Igen tudunk segíteni egy alap forgatókönyv felállításában.
Ez minden esetben függ az esküvő helyszínétől, hosszától. Erre több csomagunk is van, amit minden esetben írásban küldünk el.
Az ár tartalmazza a zenekaron kívül a hang és fénytechnikát, utazásiköltséget.
A teljes ár már tartalmazza a kiszállási díjat.
Igen, az online egyeztetést szoktuk előnybe részesíteni, mivel ezt a legkönnyebb összeegyeztetni időben.
Szívesen segítünk a zenei program megtervezésében, és együtt kitaláljuk, hogyan legyen az esküvőtök igazán emlékezetes.